< Összes hír


#ATV.hu
2022-02-15

Összejöhet az ellenzéknek, ami korábban még a Fidesznek sem sikerült?

Az elmúlt évtizedben még egyik pártnak sem sikerült több mint 20 ezer embert delegálnia a szavazatszámláló bizottságokba. Négy évvel ezelőtt a Fidesz küldte a legtöbb szavazatszámlálót, az ellenzéki delegáltak viszont sok helyről hiányoztak. Idén azonban minden bizottságot feltöltenének az ellenzéki pártok és a civilek összefogásának köszönhetően.

2018-ban 10 286 szavazatszámláló bizottság volt az országban, amelybe több mint 30 ezer embert delegáltak a pártok. Bár a Fidesz 14 533 szavazatszámlálót küldött, míg az ellenzéki pártok ellenzéki pártok összesen 15 182-t, az együttműködés és a koordináció hiánya miatt azonban több szavazatszámláló bizottságból is részben, vagy teljesen hiányoztak az ellenzéki delegáltak.

2022-ben más stratégiával vágnak neki az országgyűlési választásoknak az ellenzéki pártok. A hatpárti összefogás és a civilek együttműködésének köszönhetően pedig egy kampány is indult, amelynek a célja, hogy minden szavazatszámláló bizottságot feltöltsenek két ellenzéki delegálttal. Idén összesen 10 214 ilyen szavazatszámláló bizottság fog működni országszerte.

A szavazatszámlálókra ráadásul nem csak azért van szükség, hogy kiszűrjék az esetleges visszaéléseket, hanem hogy minél előbb eredményt tudjon hirdetni a Nemzeti Választási Iroda. A bizottságoknak ugyanis nem csak az egyéni, valamint a listás szavazatokat kell összeszámolnia, hanem a népszavazási kérdésekre leadott voksokat is, amely jelentős többletfeladatot ró majd a szavazatszámlálókra.

Az ellenzéki delegáltak toborzásában két szervezet is aktívan részt vesz. A Számoljunk Együtt Mozgalmat még 2017-ben alapították civilek, már a 2018-as országgyűlési választásokon is részt vettek a szavazatok számlálásában, azóta több időközi választáson és az előválasztások lebonyolításában is segédkeztek. Két éve azonban egy másik kezdeményezést is életre hívtak, a Húszezren a tiszta választásért 2022-ben (20k22) civilek. Mindkét szervezet célja, hogy az idei parlamenti választáson az ország összes szavazókörébe találjanak két embert, akiket az ellenzéki összefogás delegálhat a szavazatszámláló bizottságba.

A delegáltak megtalálása és felkészítése már hónapokkal ezelőtt megkezdődött. A Számoljunk Együtt Mozgalom vezetője, Pákozdi Éva az atv.hu megkeresésére elmondta: 12 ezer ember jelentkezett eddig náluk, amelyből 6 ezren már a részletes adatait is megadta.

A jelentkezőknek ugyanis a személyes adataik mellett arról is nyilatkozniuk kell, vállalnak-e szavazatszámlálást az ország más pontjain is, amennyiben a lakóhelyükhöz közeli bizottságok feltöltéséhez már elegendő ember összegyűlt. Ez azonban nem “kis macerával” jár, ugyanis a szavazatszámlálóknak nem csak a választás napján kell vállalniuk az esetleges utazást és az egész napos, éjszakába nyúló munkát, hanem előtte esküt is kell tenniük a megadott helyen.

Pákozdi szerint a koronavírus is nehézséget jelent a toborzásban, mert sokan abban a hiszemben jelentkeztek korábban, hogy azt gondolták, idén tavaszra már búcsút inthetünk a járványnak. Ezért azzal kalkulálnak, hogy lesz lemorzsolódás a jelentkezők között. Tapasztalataik szerint a regisztráltak 60-65 százalékából válik csupán tényleges delegált a szavazás napjára, ezért is fontos, hogy a szükségesnél jóval többen jelentkezzenek szavazatszámlálónak.

A 20k22 szóvivője, Ruskal-Klemm Csilla az atv.hu-nak arról beszélt, náluk eddig 22 ezer ember adta meg a részletes adatait, azonban nem érdemes összeadni a Számoljunk Együtt Mozgalom 6000 jelentkezőjét az ő számaikkal, mert nem tudni, mekkora az átfedés a regisztráltak között. Az adatbázisok összefésülése csak a héten kezdődik majd el a két szervezet között.

Mindkét szervezet úgy kalkulál, hogy összesen körülbelül 30-35 ezer jelentkezőre van szükségük ahhoz, hogy biztosan minden szavazatszámláló bizottságot fel tudjanak tölteni két delegálttal az ország minden pontján.

A 20k22 szóvivője felhívta arra is a figyelmet, hogy vannak olyan részei az országnak, ahonnan még hiányoznak a jelentkezők, vagy akik vállalnák, hogy elmennének oda szavazatot számolni. Borsod-Abaúj-Zemplén, Békés, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Vas és Zala megye kisebb településeiről még hiányoznak emberek, így leginkább ide várják a jelentkezőket.

A napokban már el is kezdődött a szavazatszámlálók felkészítése. A jelentkezőknek egy 8+1 leckéből álló képzést kell elvégezniük ahhoz, hogy a választásra napján mindenre felkészülten, magabiztosan üljenek be a szavazókörökbe.